Na, ez az a könyv, amit tényleg nagyon élveztem! Az InverzPanda egy ifjúsági regény, de szerintem egyáltalán nem csak a fiatalabb korosztálynak lehet érdekes, hiszen olyan témákat feszeget, amelyek ma már szinte mindannyiunk életének szerves részévé váltak. Internet, közösségi média, mesterséges intelligencia, online jelenlét, személyes adatok, identitás és az a rengeteg információ, amit nap mint nap megosztunk magunkról – ezekről talán sokszor eszünkbe sem jut, hogy egyszer komoly következményeik is lehetnek, az InverzPanda viszont pontosan ezekre a kérdésekre helyezi a reflektorfényt.
A történet középpontjában a 17 éves Keller Zsófi áll, aki egy olyan világba kerül, ahol az internet, a közösségi média és a mesterséges intelligencia már nem egyszerűen megkönnyíti az életünket, hanem akár konkrétan ellenünk is fordulhat. A Szelfiszörnyvírus egy filteren, egy alkalmazáson vagy akár egy letöltésen keresztül észrevétlenül beszivároghat az életünkbe, majd szépen lassan átveheti felettünk az irányítást, és miközben Zsófi próbálja megérteni, mi történik körülötte, az olvasóban is egyre több kérdés merül fel arról, hogy vajon mennyire vagyunk tisztában azzal, mit engedünk be az életünkbe azzal, amikor letöltünk egy alkalmazást, regisztrálunk egy oldalra, megosztunk magunkról valamit vagy egyszerűen csak gondolkodás nélkül rányomunk a személyes adataink megosztására.
Nagyon tetszett, hogy Kántor Kata egy izgalmas, lendületes, néhol kifejezetten meghökkentő és közben nagyon szórakoztató történetként írta meg az InrvezPandát. Folyamatosan történik valami, így egyáltalán nem éreztem azt olvasás közben, hogy most éppen egy komoly problémáról próbálnak beszélni, mégis ott motoszkált bennem végig a gondolat, hogy amit olvasok, az tulajdonképpen egyáltalán nem olyan távoli vagy elképzelhetetlen, mint amilyennek elsőre tűnik. Éppen ettől lett számomra igazán érdekes az egész, hiszen miközben izgultam Zsófiért, közben azon is elgondolkodtam, hogy a saját hétköznapjainkban mennyire természetesnek vesszük a technológiát, és milyen könnyen megfeledkezünk arról, hogy minden egyes kattintásunkkal, keresésünkkel, fényképünkkel és megosztásunkkal egy kicsit többet árulunk el magunkról.
A közösségi média világa különösen fontos része a történetnek, és szerintem nagyon jó volt az benne, hogy nem egyszerűen jó és rossz oldalakat mutat meg, hanem azt is érzékelteti, mennyire összetett a kapcsolatunk ezekkel a felületekkel. Hiszen szeretjük őket, használjuk őket, kapcsolatot tartunk másokkal, inspirációt keresünk, megosztjuk velük az életünk egy-egy pillanatát, közben pedig sokszor talán bele sem gondolunk, hogy mennyi mindent tudhatnak rólunk azok a rendszerek, amelyeket nap mint nap használunk. Az InverzPanda egyik erőssége az, hogy ezeket a kérdéseket nem úgy teszi fel, mintha minden technológia önmagában veszélyes lenne, hanem inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy egy kicsit tudatosabban gondolkodjunk arról, hogyan használjuk őket, és közben hol húzzuk meg a saját határainkat.
Külön szerettem a könyv humorát is, mert nagyon kellett ahhoz, hogy a komolyabb témák mellett végig megmaradjon az egésznek az a könnyed hangulata, ami miatt tényleg élvezet volt olvasni. Már az első néhány fejezetnél megmosolyogtatott, ahogy azokról a teljesen hétköznapi, de azért lehetőleg mindenki által titokban végzett dolgokról beszél, amelyeket biztosan nem szeretnénk viszontlátni egy Instagram-posztban. Szerintem sokan magunkra ismerhetünk ezekben a helyzetekben, és pontosan ez a kissé pimasz, önironikus humor az, ami nagyon jól passzol a történethez. Nem akar többnek látszani annál, mint ami, mégis olyan témákat boncolgat, amelyek kapcsolatban érdemes elgondolkodni.
Ahogy halad előre a történet, a kezdetben szórakoztató és izgalmas helyzetek egyre komolyabbá válnak. Eleinte azokat szemléljük, ami történik, aztán szinte észrevétlenül egyre több olyan kérdés kerül elő, amelyek már nemcsak Zsófi problémái, hanem a mi életünkhöz is nagyon közel állnak. Vajon mennyit tudnak rólunk az alkalmazások? Mit kezdhet valaki azzal a rengeteg információval, amit önként vagy akár észrevétlenül adunk át magunkról? Mi történik akkor, ha valaki képes ezeket az adatokat ellenünk fordítani? És vajon meddig mondhatjuk azt, hogy mi irányítjuk a saját digitális életünket?
Zsófi karakterét is nagyon szerettem, mert jó volt egy olyan főszereplőt követni, aki ugyanúgy próbál eligazodni egy olyan világban, amelyben sokszor még a felnőttek sem feltétlenül tudják pontosan, hogy mi történik. Éppen ezért könnyű vele együtt menni, együtt izgulni, és közben együtt felfedezni azt is, hogy milyen veszélyeket rejthet az a technológiai világ, amelyet egyébként természetesnek veszünk. Az ő történetén keresztül a könyv azt is jól megmutatja, hogy mennyire fontos az önálló gondolkodás, a kérdezés és az, hogy ne fogadjunk el mindent automatikusan csak azért, mert egy alkalmazás, egy algoritmus vagy éppen egy mesterséges intelligencia azt mondja.
A mesterséges intelligencia megjelenése különösen aktuálissá teszi a történetet, hiszen ez ma már nem valami távoli, sci-fibe illő fogalom, hanem egyre inkább a mindennapjaink része. Éppen ezért érdekes volt úgy olvasni erről, hogy közben nem egy technológiai kézikönyvet kaptam, hanem egy történetet, amelyben az AI és a digitális világ szervesen kapcsolódik a szereplők életéhez. Ez pedig szerintem azok számára is izgalmas lehet, akik egyébként nem különösebben érdeklődnek a technológia iránt, mert végső soron nem magáról a technológiáról szól, hanem rólunk, emberekről, arról, hogyan használjuk ezeket az eszközöket, mennyire hagyjuk, hogy befolyásoljanak minket, és milyen könnyen válhat valami, amit eredetileg a kényelmünkért hoztak létre, egy idő után az életünk meghatározó részévé.
És talán az egyik legjobb dolog benne, hogy a történet után tényleg egy kicsit más szemmel nézünk a telefonunkra. Nem feltétlenül úgy, hogy mostantól minden alkalmazást gyanakvással fogunk letölteni, vagy hogy azonnal töröljük az összes közösségi médiafiókunkat, hanem egyszerűen csak tudatosabban. Talán kétszer is megnézzük, mire kattintunk, elolvassuk, milyen engedélyeket kér egy alkalmazás, vagy éppen elgondolkodunk azon, hogy tényleg szükséges-e minden egyes pillanatunkat megosztani a világgal. Ha egy könyv úgy tud elgondolkodtatni a digitális világ veszélyeiről, hogy közben végig szórakoztat, szerintem már elérte azt, amit egy jó ifjúsági regénytől várhatunk.
Az InverzPanda számomra ilyen könyv lett: könnyen olvasható, izgalmas, humoros és nagyon mai történet, amely mögött ráadásul jóval több gondolat van, mint amire az ember az első oldalakon számítana. Szerettem benne a lendületet, a humort, Zsófi történetét, a meghökkentő helyzeteket és azt is, ahogy a szerző a mindennapjaink egyik legfontosabb részéhez nyúl hozzá úgy, hogy közben nem válik didaktikussá. Jó érzés volt olvasni, mert egyszerre tudott kikapcsolni és gondolkodásra késztetni, és szerintem pontosan az ilyen történetek azok, amelyek nem érnek véget az utolsó oldallal, hanem utána is elgondolkodtatnak.
Éppen ezért nemcsak fiataloknak ajánlanám, hanem azoknak a felnőtteknek is, akik szeretnének egy könnyed, szórakoztató, mégis gondolatébresztő történetet olvasni arról a világról, amelyben már most is élünk. Én mindenesetre nagyon szerettem Zsófi történetét, a humorát, a lendületét és azt is, hogy közben olyan kérdéseket vet fel, amelyekről szerintem tényleg érdemes beszélni. Egy könnyed, izgalmas és mai történet lett, amely után az ember azért egy kicsit más szemmel néz a telefonjára.
Social Media
Search